Tökfőzelék diétásan tejföl és fehér liszt nélkül, a hagyományos tökfőzelékhez képest alacsonyabb szénhidráttartalommal, diétás ebédre.
Valójában egy évvel ezelőttig nem tudtam finom, krémes tökfőzeléket készíteni, mivel mindig túl sok vizet öntöttem rá és túl sokáig főztem, így amikor sűrítésre került a sor, nem volt az a rántás mennyiség, ami elég lett volna (már eleve ez sem tette sem diétássá, sem gusztusossá).
Ráadásul a végeredmény jobban hasonlított egy tökszószhoz („töklotyóhoz”, ahogy nálunk Borsodban mondják), mint egy főzelékhez, így nem is annyira szerettem tökfőzeléket készíteni.
Aztán tavaly nyáron az egyik olvasóm, Erika javasolta, hogy hogyan készítsem másképp a tökfőzeléket, hogy élvezhetőbb legyen a végeredmény. Azóta így készítem, ahogy lejjebb olvashatod és így még a Család tökfőzelék ellenes tagjai is imádják!
Hogyan lett diétás a tökfőzelékem?
- a tök eleve egy diétás zöldség, hiszen 10 dkg-ban csak 30 kcal, 6 g ch és 0 g zsír van,
- a fehér lisztet Dia Wellness -50 % szénhidrátcsökkentett lisztre cseréltem benne (70 g helyett csak 35 g CH van 100 grammban),
- a 20 %-os joghurtot pedig 10 % zsírtartalmú, natúr görög joghurtra (a joghurtból lehet még zsírszegényebbet használni).
- Megjegyzés: mivel a tök alacsony keményítőtartalmú zöldség, ezért saját magával nem lehet sűríteni, illetve lehet, csak egy vizes, élvezhetetlen plötyi lesz a végeredmény, ezért jobb szénhidrátcsökkentett liszttel sűríteni.
Tökfőzelék diétásan készítve – Recept leírás:
Diétás tökfőzelék hozzávalók:
- 1 kg gyalult tök (hámozott, magok nélküli súly, mirelitnél kiolvasztva ennyi)
- 5 dkg Dia Wellness -50 % szénhidrátcsökkentett liszt
- 10 dkg vöröshagyma
- 5 dkg Dia Wellness PaleOK kókuszolaj
- 2,5 dl víz
- 40 dkg (1 nagy pohár) natúr görög joghurt
- kapor ízlés szerint
- egy-két csepp 20 %-os ecet (elhagyható)
A recepthez használt Dia-Wellness szénhidrátcsökkentett alapanyagok beszerezhetők ITT >>> DIA WELLNESS TERMÉKEK RENDELÉSE
Tökfőzelék diétásan készítése:
- A kókuszolajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát.
- Hozzáadjuk a kaprot és megfuttatjuk a forró hagymás zsiradékon.
- A kapros-hagymás zsiradékra rátesszük a gyalult tököt (nem kell besózni!) és felöntjük a vízzel.
- Fedő alatt kb. 10 percig rotyogtatjuk.
- Folyamatos keverés mellett rászitáljuk a szénhidrátcsökkentett lisztet, majd 1-2 perc alatt sűrűre főzzük.
- Hozzáadjuk a natúr joghurtot, gyors mozdulatokkal elkeverjük benne és további 1-2 percig főzzük.
- Ecettel ízesítjük (elhagyható, mi így szoktuk).
- Frissen vagy melegítve is finom.
- Feltétként ajánlom hozzá: Zabpelyhes fasírt sütőben sütve , Diétás Stefánia vagdalt, Zabpelyhes egybesült csirkemell fasírt
100 g tökfőzelék diétásan átlagos tápértéke (feltét nélkül):
- 78 kcal,
- 6 g szénhidrát,
- 2 g fehérje,
- 5 g zsír.
Ha egyedül nem megy az életmódváltás, ne keseredj el, SEGÍTEK!
Ha szeretnél lefogyni és az elért súlyodat sokáig meg is tartani, de
- nem tudod, hogy kezdj bele, vagy
- odafigyelsz az étkezésedre, de mégsem fogysz,
- már több sikertelen életmódváltáson vagy túl, esetleg
- változatosságra van szükséged, mert már unod az egyhangú diétás ételeidet, keress bátran személyre szabott életmódváltó étrendért!
>>> SZEMÉLYRE SZABOTT ÉTREND KÉSZÍTÉS ITT!
Jó étvágyat kívánok!
Szaszkó Andi
életmódváltó, gasztroblogger, táplálkozási tanácsadó
(Szponzorált tartalom: A recept elkészítését az M-Gel Kft. támogatta.)
Még több diétás ebéd ötletet találsz ITT >>> Diétás Ebéd Receptek
Főzelékek sűrítése egészségesebben
További diétás főzelék receptek a Blogon >>> Diétás Főzelék Receptek
2013. óta főzök diétásan, cukor és fehér liszt nélkül. Nem vagyok sem ételérzékeny, sem vércukor gondjaim nincsenek, de a kilóimmal én is folyamatosan küzdök.
Diétás gasztroblogomon saját képekkel illusztrálva mutatom meg Neked, hogyan készítem el a kedvenc ételeimet úgy, hogy életmódváltásba illeszthetőek és hasonlóan finomak is legyenek, mint a hagyományos ízek.
2023. májusában életmód- és táplálkozási tanácsadó végzettséget is szereztem, így vállalom személyre szabott étrendek készítését is.
FIGYELEM! Tanácsaimat és a receptjeimet saját felelősségedre használd, készítsd és fogyaszd!