Meggylekvár cukor nélkül

Meggylekvár cukor nélkül, évek óta bevált diétás recept!

Évek óta ezzel a módszerrel készítem a család cukormentes lekvárjait, így baracklekvár és eperlekvár cukor nélkül egyaránt készült már és még sosem romlott meg egyetlen üveggel sem.

A meggy mondjuk nem fogy nálunk annyira, mint a többi cukormentes lekvár, de így legalább így több éven keresztül tudom tesztelni ez a hagyományos módszert és elmondhatom, eddig bizonyított!

Ebből is lehet látni, hogy nem a cukor tartósít, hanem az ép, légmentesen záró, steril kupakok és üvegek!

(A recept és a kép tavaly készült egy másik blogomra, ami épp megszüntetés alatt van, ezért látjátok a képeken az “Alakbarátnő” feliratot.)

Meggylekvár cukor nélkül

Meggylekvár cukor nélkül recept

Hozzávalók: 

  • 2,5 kg megmosott, kimagozott meggy
  • 15 gramm pektin
  • 15 dkg negyedannyi édesítő
  • 2 teáskanál frissen facsart citromlé

Meggylekvár cukor nélkül elkészítése:

  1. Mivel maga a lekvár nagyon gyorsan elkészül, fontos, hogy mindent alaposan készítsünk elő: a meggyet mossuk meg, magozzuk ki, mérjük meg és tegyük egy tiszta lábasba.
  2. Mossuk el az üvegeket a tetőkkel együtt, és alaposan öblítsük el, majd egy fél tepsi hideg vízben tegyük fel a tűzhelyre, és gyújtsunk alá, hogy együtt melegedjenek át, mire megtöltjük lekvárral.
  3. Készítsük elő a száraz dunsztot is: plédeket, vastag takarókat készítsünk egy olyan helyre, ahol három-négy napig nem lesznek útban a kész lekvárok.
  4. Ha mindent előkészítettünk, botmixerrel turmixoljuk le a meggy kb. felét. A lényeg, hogy maradjanak benne nagyobb darabok és egész szemek is. Így sokkal gusztusosabb lesz a végeredmény.
  5. Gyújtsunk a leturmixolt meggy alá, és várjuk meg, míg felforr.
  6. Ez idő alatt mérjük ki a pektint és az édesítőszert, majd amikor a meggy felforrt, keverjük bele.
  7. Forraljuk tovább kb. 5-10 percig, majd adjuk hozzá a citromlevet (gondoskodik a lekvár friss színéről és tovább sűríti).
  8. Ez után szedjük ki a kész lekvárt a már átmelegedett üvegekbe és egy konyharuha segítségével emeljük ki az üvegeket a tepsiből, majd csavarjuk szorosan rájuk a kupakokat és néhány percre állítsuk fejre mindegyiket.
  9. Miután az összes lekvárosüveg a feje tetejére állt, az elsőként fejre állítottal kezdve helyezzük egymás mellé a száraz dunsztba (a dunsztban már nem fejen áll), és bugyoláljuk jól be őket.
  10. Két-három nap alatt nagyon lassan hagyjuk kihűlni.
  11. Akkor tegyük őket a végleges helyükre, ha már teljesen kihűltek.

Meggylekvár cukor nélkül

Cukormenetes meggylekvár tápértéke:

100 gramm tartalmaz:

  • 48,6 kcal-t,
  • 11,5 g szénhidrátot,
  • 1 g fehérjét,
  • 0 g zsírt.

Jó étvágyat kívánok!

Szaszkó Reya 

Print Friendly, PDF & Email
 

Vélemény, hozzászólás?