Diétás meggyes piskóta – fahéjjal és mandulával
Végre itt a meggyszezon, amikor szinte kötelező megsütni a klasszikus, nagymama-féle meggyes piskótát, persze nálunk ez is kicsit modernebb, egészségesebb!
Mit egészségesebb? Egyenesen menőőő lett a mi diétás meggyes piskótánk, mert bizony búzaliszt helyett mandulaliszttel készült, ami alacsonyabb szénhidráttartalmú és még hozzáadott cukrot sem tartalmaz, így tökéletesen passzol az életmódváltásba!
(Az már csak hab a tortán, hogy az én antidiétázó férjem azonnal rárepült a meggyes sütire és szinte egyedül eltüntette (pedig nagyon laktató, csoda, hogy szét nem durrant tőle…)!
Biztos vagyok benne, hogy ha elkészítitek, Ti is sikert fogtok aratni a család körében, és végre nem kell külön sütögetni! 😉 )

Diétás meggyes piskóta recept
Diétás meggyes piskóta hozzávalói (20×30 cm-es tepsihez):
- 0,5 kg kimagozott meggy
- 6 db M-es tojás kettéválasztva
- 5 evőkanál (kb. 15 dkg) mandulaliszt (nem zsírtalanított (!) mandulalisztet használtam, darált mandulával helyettesíthető)
- 25 gramm tápióka keményítőt használtam, ettől stabilabb állaga lesz a tésztának, de el is hagyható, csak úgy kicsit lazább állagú lesz a piskóta)
- 40 g stevia eritrit keverék (negyedannyi édesítő)
- 1 csomag sütőpor
- 1 evőkanál őrölt fahéj
Diétás meggyes piskóta elkészítése:
- A tojások fehérjét az édesítőszerrel kemény habbá verjük.
- A tojáshabhoz adjuk a tojások sárgáját, amit óvatos mozdulatokkal (hogy össze ne törjük) beleforgatunk a fehérjehabba.
- A mandulalisztet összekeverjük a foszfátmentes sütőporral és az őrölt fahéjjal, majd két-három részletben ezt is beleforgatjuk a tojáshabba.
- A tepsit kibéleljük sütőpapírral, majd a diétás piskóta tésztát egyenletesen eloszlatjuk benne.
- A kimagozott meggy szemeket egyenletesen a tetejére szórjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.
- Mielőtt kivennénk a sütőből, végezzünk tűpróbát (beleszúrunk egy fogpiszkálót a tészta azon részébe, ahol nincs meggy és ha szárazon jött ki belőle, biztos, hogy teljesen átsült a piskótánk).
Tipp1: még finomabb lesz a diétás meggyes piskóta, ha megszórjuk eritrit porcukorral!
Tipp2: Könnyebben le tudjuk szedni a sütőpapírt a süteményről, ha hagyjuk kihűlni!
A diétás meggyes piskóta kalória és szénhidrát tartalma:
- 12 egyforma szeletre vágva 1 szelet 149 kalóriát és 8 gramm ch!
Ha egyedül nem megy az életmódváltás, ne keseredj el, SEGÍTEK!
Ha szeretnél lefogyni és az elért súlyodat sokáig meg is tartani, de
- nem tudod, hogy kezdj bele, vagy
- odafigyelsz az étkezésedre, de mégsem fogysz,
- már több sikertelen életmódváltáson vagy túl, esetleg
- változatosságra van szükséged, mert már unod az egyhangú diétás ételeidet, keress bátran személyre szabott életmódváltó étrendért!
>>> SZEMÉLYRE SZABOTT ÉTREND KÉSZÍTÉS ITT!
Jó étvágyat kívánok!
Szaszkó Andi
életmódváltó, gasztroblogger, táplálkozási tanácsadó
Készítsd el a receptet, és mutasd meg a róla készült fotót az Instagramon #salátagyár hashtaggel vagy linkkel együtt mutasd meg a Facebookon a Salátagyár Fogyókúrás Recept Klubban! >>> CSATLAKOZOM A DIÉTÁS RECEPT KLUBHOZ!
Akik már megsütötték ezt a diétás receptet:

A tészta szépen megsült, finom is.”

2013. óta főzök diétásan, cukor és fehér liszt nélkül. Nem vagyok sem ételérzékeny, sem vércukor gondjaim nincsenek, de a kilóimmal én is folyamatosan küzdök.
Diétás gasztroblogomon saját képekkel illusztrálva mutatom meg Neked, hogyan készítem el a kedvenc ételeimet úgy, hogy életmódváltásba illeszthetőek és hasonlóan finomak is legyenek, mint a hagyományos ízek.
2023. májusában életmód- és táplálkozási tanácsadó végzettséget is szereztem, így vállalom személyre szabott étrendek készítését is.
FIGYELEM! Receptjeimet saját felelősségedre használd, készítsd és fogyaszd!