Tzatziki saláta retekből, ami majdnem ugyanolyan, mint az igazi, uborkás tzatziki!

A legendás görög tzatziki manapság már nem csak uborkából készülhet!

Ha szétnézel egy kicsit a receptes oldalakon, találsz tzatzikit céklából, répából, de spenótból is!

Ha pedig már úgyis tiszta erőből tombol a tavasz, miért ne készülhetne akár retekből is?

Hasonlóan pikáns lesz, mintha reszelt tormát ennél, így akár a húsvéti sonka mellé is szuper!

Mivel semmilyen különleges hozzávaló nem szükséges hozzá, az olcsó diétás ételek közé tartozik.

Tzatziki saláta retekből

Tzatziki saláta retekből

Hozzávalók egy adaghoz:

  • 5 db piros (hónapos) retek
  • 3 evőkanál (kb. 15 dkg) natúr joghurt
  • 1 gerezd fokhagyma
  • himalája só, bors

Elkészítése:

  1. A megmosott, két végétől megszabadított retkeket nagy lyukú reszelőn lereszeljük, majd egy teáskanál sóval összekeverjük és 5-10 percig állni hagyjuk.
  2. Miután a retek kiengedte a levét, kicsavarjuk és hozzá reszeljük a fokhagymát. sózzuk, borsozzuk és hozzákeverjük  natúr joghurtot.

Ha egyedül nem megy az életmódváltás, ne keseredj el, SEGÍTEK!

Ha szeretnél lefogyni és az elért súlyodat sokáig meg is tartani, de

  • nem tudod, hogy kezdj bele, vagy
  • odafigyelsz az étkezésedre, de mégsem fogysz,
  • már több sikertelen életmódváltáson vagy túl, esetleg
  • változatosságra van szükséged, mert már unod az egyhangú diétás ételeidet, keress bátran személyre szabott életmódváltó étrendért!

>>> SZEMÉLYRE SZABOTT ÉTREND KÉSZÍTÉS ITT!

Jó étvágyat kívánok!

Szaszkó Andi

életmódváltó, gasztroblogger, táplálkozási tanácsadó

Készítsd el a receptet, és mutasd meg a róla készült fotót az Instagramon #salátagyár hashtaggel vagy linkkel együtt mutasd meg a Facebookon a Salátagyár Fogyókúrás Recept Klubban! >>> CSATLAKOZOM A DIÉTÁS RECEPT KLUBHOZ!

Recent Posts

Mozzarellás pesztós csirkemell airfryerben

Mozzarellás pesztós csirkemell diétás ebédre. Magas fehérjetartalmú, mediterrán ízvilágú csirkemell recept, ami tökéletesen beilleszthető az…

4 hónap ago

Proteines zablisztes banánkenyér magas fehérjetartalommal

Zablisztes banánkenyér cukormentesen, magas fehérjetartalommal, a banán ellenére is lassan felszívódó szénhidráttartalommal. Hihetetlenül laktató proteines…

1 év ago

Sütőben sült cukkini chips házilag joghurtos mártogatóssal

Cukkini chips sütőben sütve bolti hizlaló chipsek helyett! Te is szeretsz TV nézés közben vagy…

1 év ago

Szénhidrátmentes sajtburger wrap

Sajtburger wrap szénhidrátmentesen, 5 perc alatt! Ez a magas fehérjetartalmú és magas rosttartalmú, szénhidrátmentes sajtburger…

1 év ago

Spenótos túrós burek rizslapból (protein burek)

Spenótos túrós burek , ahol a magas kalória és zsírtartalmú, fehér lisztes leveles tészta helyett…

1 év ago

Fokhagymás kapros cottage cheese szendvicskrém (proteines szendvicskrém)

Cottage cheese szendvicskrém diétás reggelire vagy kisétkezéshez. Mi az a cottage cheese, és miért érdemes…

1 év ago

This website uses cookies.